Van egy szuper gyors receptem, ami családi örökség... Vagyis lehet, hogy sok családban megtalálható, bár, ahogy most rágugliztam elég eltérő elkészítési módok is futnak Sandokan név alatt. Alapjáraton csirkéből készítettük, de tegnap disznó comb volt a husi benne. Ez amolyan gyorsan rakd össze, aztán hadd süljön kaja, amit akár már előző este összerakhatsz, másnap már csak bemegy a sütőbe, és így marad idő a gyerkőccel falevelet ragasztgatni :) Ebben nem lehet csalódni, hisz a szalonnától, és a zöldségektől a krumpli mennyei ízű lesz, és szaftos.

Hozzávalók ízlés szerinti mennyiségben:

• Husi szeletek, csirkecomb
• paradicsom
• paprika (vagy lecsókonzerv)
• hagyma karikára szelve
• szalonna
• burgonya
• zsiradék
• esetleg fűszer(majoranna, petrezselyemzöld)
• só

Kell egy lefedhető sütő tál, vagy egy tepsi, amit aztán szépen beburkolsz alufóliával. Nekem erre a célra egy fantasztikus Légli Attilás (olyan, amilyet Gasztroangyal használ) sütő edényem van, amit persze a kemencében is használtunk már,  de tegnap a gáztűzhely sütőjében készült a Sandokan.  Alulra kerül a krumpli, amit összeforgatsz a fűszerekkel, és a zsiradékkal, végül rápakolhatod a többi hozzávalót, természetesen a husit előre besózva. Ezután bemegy 200 fokra a sütőbe. A disznócombos változatot tegnap 2 óráig hagytam bent. Fincsi lett, mint mindig. Ez amolyan elronthatatlan kajcsi, ami általában mindenkinek ízlik. Nálad is szerepel az étlapon a Sandokan? Örömmel veszem ha megosztod hogyan készíted.

A bejegyzés a színes őszi falevelekről, képek hiányában még várat magára, mert valaki eltüntette a fényképező kábelt. Ezért is jó egy 2 éves a háznál.... :) Bár 2 évvel ezelőtti magamat nézve azt mondanám Én voltam a bűnös, de ma már kicsit összeszedettebb vagyok ilyen téren. A gyermek engem is nevel, tanít...

Na de akkor egy kis Karácsony, hisz már 2 hete karácsonyi lemezek futnak a fejemben. Bendinek is énekelgetem a "Kiskarácsonyt", hogy szentestére megtanulja... Közben rájöttem a Mikulás hamarabb van, inkább a "Télapó itt van"-nal kellene kezdeni.:)

Kicsit nosztalgiázva szeretném bemutatni a tavalyi kis téli koszorúnkat, melynek alkatrészeit nagy szenvedélyemnek a turizásnak hódolva szedtem össze. A City piacán túrtam-dúrtam a halmot, ahol fehérneműk voltak, és ráakadtam egy pár fehér szuper kis zoknira, és egy bugyira. Nahát, már össze is állt a fejembe a koszorúm. Ez akkor óriási sikerélmény volt a számomra, mert kisfiam születésével úgy éreztem a kreatív vonal eltűnt belőlem... És hiányzott.... Jaj, nagyon hiányzott, mert régebben nem jelentett gondot egy személyes ajándék elkészítése. Mindig jött az ötlet... Ez volt azóta az első momentum, hogy éreztem kezdek visszatalálni Önmagamhoz, akit, amit azóta is keresek, néha közelebb kerülök hozzá, néha távolabb.

De visszatérve a koszorúra, a két zoknit kitömtem anyagdarabokkal (újságpapírral jobb lett volna, mert az könnyebb) és összefűztem. Végül ráragasztottam a kivágott motívumokat a bugyiról. Könyvkötészethez használt ragasztót használok, mert az hasonló tulajdonságokkal bír, mint a decoupage, és könnyen beszerzem apukámtól aki nyomdász. Végül pár hungarocell golyócskát egy kis cérnával belógattam a koszorú felső részéről. Összességében a legnagyobb összeget talán a golyócskák jelentették, amit akár egyszerűen sima papírból papírmasé szerűen is el lehet készíteni. Így aztán ez egy igazán költséghatékony karácsonyi dekoráció.

Indulás turizni, vagy az otthoni szekrényben szétnézni!

A cím ötletét Anna adta, hiszen ma túl vagyunk egy sikeres baba-fa ültetésen, és egy kuglóf sütésen, ami nem lett olyan nagyon hű de....mint, amit 2 napja sütöttem... (Ennek oka az idő szűkém, és ennek okán hamarabb került be a tészta a sütőbe, mint ahogyan az jó lett volna) Bár úgy láttam mindenki szívesen majszolgatta, tehát annyira rossz mégsem lett. 

Imádok sütni, imádom ha 1-2 sütés után a recept már kisujjból megy, és utána kedvemre alakítgatom szám íze szerint. Stahl fanatikusként kezdtem a gasztro imádatot, de mostanra főként Limara blogját tanulmányozom, mert benne még sosem csalódtam.A kuglóf olyan lesz amilyennek lennie kell, és a croissant is hasonlatos azzal, amit Párizsban kóstoltam. Szóval érdemes Limarázni. Bár a kenyérsütéhez még nem logisztikáztam ki magam annyira, hogy recept alapján süssek, így ott marad a jól bevált víz, liszt, só, élesztő párosítás felturbózva egy kis maradék tésztával a régebbi kenyeremből-amit nevezhetünk öregtésztának is-  mely hozzávalókból éppen aktuális lelkiállapotom szerint dagasztok olykor keményebb, vagy lazább tésztát, mely aztán bemegy vagy a kemencébe, vagy a kályha sütős részébe, vagy a gáztűzhelybe, ja és még van egy csikó tűzhely is, aminek szintén van egy sütője. El vagyok kényeztetve sütős alkalmatosságokkal.... Nem rég költöztünk be az otthonunkba a kislányom születése előtt 2 héttel, lassan 4 hónapja. Most lettem igazán háziasszony, bár azt hiszem e nélkül nem is tudnék élni.... Persze az életben maradásomhoz, a 2 gyermek, és az itteni tenni venni valók mellett hozzájárul a heti egy kávé elfogyasztása, egyedül, a City-ben.

Na de visszakanyarodva a faültetéshez... Amolyan falusias, beszélgetős faültetés volt ez, ahol a 2 és fél éves kisfiam fel s alá rohangált, így bíztam benne, hogy könnyen elalszik majd délután, és így lesz lehetőségem kicsit magammal foglalkozni. Ez így is lett, nem jött be a Murphy...hihi :) Az úton hazafelé pedig gyűjtöttünk színes faleveleket, mert Bartos Erika nyomán "színes őszi falevélből egy nyuszi jó lenne"... De erről majd a folytatásban.....

Ferencszállás része Kukutyin puszta az 1880-as évek idejében zabbal volt bevetve, de az éppen akkor áradó Maros miatt a szántóföldeken nem lehetett dolgozni. A leleményes helyiek nem akarták, hogy veszendőbe menjen a termés, ezért csónakokba ültek és úgy vágták le a zab hegyét, az értékes kalászokat.

Hogy egy kis wikipédiával indítsak....

De a blogom lényege igazából, hogy hogyan is találom meg a mértéket a falu - jelen esetben a kukutyini Ferencszállás-, és a City (ami nem nagy metropolis, csupán a szülővárosom Makó ) között. A kontraszt nem is olyan nagy, vidéki települések, közel egymáshoz.... Mégis egyik nem tud a másik nélkül élni. Vagy azt is mondhatnám hogy én nem tudok egyik nélkül sem élni. Makó, ahol beszerzem a beszerzendőket, mely a kreatívkodásomhoz, a sütés főzésekhez szükségesek. Kukutyin, ahol megvalósítok, ahol szívem lelkem beleteszem a süteményekbe, vacsorákba, ebédekbe. Makó, ahová jó elmenni, mert úton útfélen találkozom ismerősökkel, akikkel jó beszélgetni akár pár szót is, vagy csak köszönni. Kukutyin, ahol találhatsz egy kis a nyugodalmat. Makó, ahol összeismerkedtem a párommal, 2 gyermekem édesapjával. Kukutyin ahol élünk, ahol a gyerekek születtek, és nevelkednek. Makó, ahol megtudok inni egy finom cappucinot (jelentem most, ami nagyon bejött az az ifjúsági klub, mert finom is, és pont akkora adag , amit kényelmesen el lehet fogyasztani). Kukutyin, ahol csak a kocsmában tudok meginni egy tejeskávét, ami egyébként finom, és "vészhelyzetekben", nagyon jó menekülési útvonal. :) Makó, ahol a nonstop bolt még ünnepnapokon is nyitva van. Kukutyin ahol hétköznapokon a bolt 11 és 14 h között zárva van....

Szóval lesz itt szó városi kiruccanásokról, és falusi alkotásokról. Mindenről ami Én vagyok Kukutyin and The City között lavírozva.