Mióta külön háztartásban élünk, és hirtelen az egy gyerekből 2 lett, végre olyan közegbe kerültem ahol kiélhetem a sütés-főzés iránti vágyamat. A kenyérsütés, mint olyan, kicsit távol állt tőlem, úgy éreztem, hogy ez egy nagyon nehéz tudomány. 1 hónapos volt a kislányom amikor itt járt nálunk Zsófi, a kisfiam keresztanyukája (pontosabban névadó anyuka) és sütött nekünk kenyeret, pikk-pakk recept nélkül. Akkor jöttem rá, hogy ez nem nagy kunszt, víz, liszt, só, élesztő…és persze a fontos összetevő, Én magam. Persze érdemes lenne limarázni ebben a témakörben is, mert a képen is látható kenyér, nem az a tunkolós fajta, viszont a reggeli vajas mézes, és kolbászos kenyérhez tökéletes. Van, hogy lazábbra dagasztom a tésztát, van, hogy keményebbre…kísérletezem. Általában ha rakok el a régebbi kenyértésztából egy marékkal, akkor emellé 1-2 dkg élesztőt szoktam használni kelesztő gyanánt. Van, hogy formában sütöm, van, hogy nem. Általában a gáztűzhely sütőjében, de képen látható kenyér a kályha sütőjében készült. Persze ahogy jönnek a hidegek, a kemence is gyakrabban kerül majd begyújtásra, lehetőséget kínálva, hogy kemencés kenyérben is tapasztalatokat szerezzek. Szuper kis kenyérformám van, mint látható, az aljában lévő minta, belesül a kenyér aljába is. Eme szépséges kézműves terméket, a szentesi Gólyás Borházban szereztük be.

November végén Lénával, a szintén Kukutyin and The City között lavírozó anyukával (aki egyébként elég profi, szép, és igazán beszédes kenyereket süt) készülünk egy Limarás kenyérsütő délutánra. Nagyon várom már ezt a kis kikapcsolós délutánt, hogy a kenyérsütésben a lelkiség mellé, egy kis szakmaiságot is magamba szívjak.